|
||||
|
Vannak a ballonozásnak szabályai?Annak ellenére, hogy a természet szeszélyeinek vagyunk kitéve és a szél arra repíti a hőlégballont, amerre éppen fúj, a repüléseknek gondos előkészítő munkái vannak. A meteorológiai előrejelzés során már előre meg lehet tervezni a repülési útvonalat. Ehhez ismerni kell a repülési területet, a tervezett repülési időtartamot, repülési magasságot és a ballon terhelési súlyát. Ezek után már ki lehet számítani, hogy mekkora nagyságú hőlégballonra lesz szükségünk, illetve a repülésre mennyi gázpalackot kell vinnünk magunkkal. Pontosabban már csak a felszálló terülten tudjuk meghatározni a repülési tervünket, ahol egy kis héliummal töltött lufit elengedve tájoló segítségével meg tudjuk határozni a szél irányát. Felszálláskor és leszálláskor ügyelni kell arra, hogy a mezőgazdasági művelt területeken ne okozzunk kárt. Több hőlégballon együttes repülésekor mindig annak a ballonnak kell kitérnie aki magasabban van, illetve látja társa mozgását. Ez általában azzal jár hogy a hőlégballont további magasságnövekedés elérésért fűteni, melegíteni kell. Természetesen a repülés biztonságos működésének komoly háttérmunkája is van. A hőlégballonnak, a kísérőautónak és persze a pilótának meg kell felelnie a hatósági előírásoknak. A hőlégballonnak rendszeres éves vizsgálaton kell átmennie, amely bizonyítja repülőképes állapotát. A pilótának érvényes szakszolgálati engedéllyel kell rendelkeznie, két évente hatósági ellenőrző repülésen kell részt vennie, illetve rendszeres repülőorvosi vizsgálatokon kell részt vennie. |
![]() |
||
HőléghajóSitemap |