látogató számláló
  Hőlégballon.eu
  minden a hőlégballonozásról


A hőlégballonozás hazánkban

Magyarországon először 1783-ban egy tanár az állam költségén tett kísérleteket, de mindkét próbálkozása csődöt mondott.

1874-ben két sikeres próbálkozás is történt. Az első a zágrábi születésű Domin Ferenc József jezsuita szerzetes nevéhez fűződik, a második Kunszentmártonban született Szablik István piaristához. Hidrogénnel töltött repülő golyóbisuk a levegőtengerbe emelkedett. Kísérletéről a Pressburger Zeitung is beszámolt 1784. július 27-én.

Első magyar ballon

A Magyar Aëro-klub 1902. március 2-án alakult meg, és május 1-jén szállt fel a Turul, az első magyar tulajdonú ballon hazánkban. Két év alatt a Turul sok-sok repülést hajtott végre országszerte, de nem lévén hazai társa a levegőben, nem volt kivel versenyre kelnie. A Magyar Aëro Club segítségül hívta a kor másik nagy találmányát, az automobilt. Az első repülésének második évfordulóján megrendezték az első automobilos léggömbüldözéses versenyt.

A Turul nevéhez fűződik az első és eddig egyetlen halálos kimenetelű légballon szerencsétlenség. A ballon a hatalmas szélben kitépte köteleit az őt tartó munkások kezéből és a Lipótvárosi Gázgyár épületének csapódott és a kosár utasa, Ordódy Pál földbirtokos szörnyethalt.

Első magyar léghajó

Schwarz Dávid a műszaki tudományok nagy ismerője elsőként alkotott meg egy olyan léghajót, melynek terve több ponton eltér a kortárs alkotóétól, ezért joggal nevezhetjük őt a kormányozható, merev vázas léghajó feltalálójának. Schwarznak jutott először eszébe, hogy az 1827-ben feltalált alumíniumot használja alapanyagként. A helyes szerkezet megválasztása biztonságossá tette a feltöltést és a kúpos formának köszönhetően, csökkent a léghajó mögött keletkező légörvény. 1897. november 3-án került sor. A léghajó hamar elérte a 460 m-es magasságot, ahol a szélsebesség már 14 m/s volt, ennek ellenére sikerült széllel szemben is előre haladnia. Addig nem is volt baj, ameddig a motor és a légcsavarok működtek, de amikor váratlanul a hajtószíj lecsúszott a szíjtárcsákról, a léghajó kormányozhatatlanná vált. A gondolában helyet foglaló Jagels annyira megrémült, hogy túl sok gázt engedett ki a szelepen, a léghajó rohamosan süllyedni kezdett és a földet éréskor meg is sérült.

Első magyar hőlégballon

A második világháború után 1977-ben készítették el az első magyar hőlégballont, a Pannóniát, amelyet azóta több száz követett.

1980 óta rendszeresen szerveznek versenyeket, nemzeti bajnokságokat is. 1990-ben Molnár Csaba európai hőlégballon-bajnok lett. 2005-ben Debrecenben rendezték meg a 14. Hőlégballon Európa Bajnokságot, amelyen 84 versenyzőballon mellett 30 fiesztaballon is részt vett.
 
 


Hőlégballonozás
télen nyáron elérhető áron
lelkes csapatunkkal! :)

Jelentkezés: www.Holegballon.com




HőléghajóSitemap