|
||||
|
Miért kerül ennyibe a sétarepülés?Ahhoz, hogy megértsük, miért is kerül a sétarepülés viszonylag sokba, ahhoz tudnunk kell, hogy egy hőlégballon sokszor több millió forintba is kerülhet. A ballont félévente kell vizsgáztatni, mely bizony szintén nem kis tétel. A sétarepülésben résztvevőket autóval szállítják el a kiinduló pontra. Ide kell, hogy érkezzenek a ballont kísérő szakemberek, akik felállítják, felfújják a ballont. Mindezeknek természetesen üzemanyag kiadásai is vannak. A működéshez szükséges hajtóanyag is emeli az utazás árát. Egy-egy sétarepülés körülbelül 3 órát vesz igénybe, az előkészületekkel együtt. Maga a repülés általában 60 perc, majd a leszállást követően ismét közel 1 óra a ballon leengedése, összehajtogatása, elszállítás. A kirándulókat visszaviszik a területről. Ez mind idő, idő….és pénz. Az árak kalkulálásánál gondolni kell a nagyon ritkán, de mégis bekövetkező meghibásodásokra is, bár ez igen elvétve fordul elő, a gyakori műszaki vizsgák miatt is. Az égő- és fűtőfejek karbantartása, kiváló állapotban tartása is hozzájárul a kiadásokhoz. De mindezt kárpótolja az a gyönyörű látvány, mely semmivel nem pótolható. |
![]() |
||
HőléghajóSitemap |